ABS

Gyorsan menni nem kunszt. Egy mély nyomás a gázpedálon, és ha az autó rendelkezik a megfelelő erőtartalékokkal, már sikerül is. Megállni, különösen csúszós, nedves úton, vagy vészfékezés esetén már sokkal nehezebb. Ebben segít nekünk az ABS (Anti Blockier System).

Feladata, hogy a személygépkocsi fékezésekor a kerekek megcsúszását megakadályozzák és a fékezés alatt hirtelen előtűnő akadályokat a fékpedál elengedése, ezáltal a fékezés megszakítása, nélkül is ki tudjuk kerülni, mert a kormányzással irányt tudunk váltani. Ezáltal egy balesetet tudunk elkerülni. Ennek főleg hirtelen illetve vészfékezéskor tudjuk nagy hasznát venni, mert a blokkolásig fékezett kerekekkel a személygépkocsinak több idő kell a megálláshoz és a csúszó kerekeket nem lehet kormányozni..

Működési elve: Menet közben a kerekekre különböző erőhatások hatnak (gyorsításkor a hátsó kerekek tapadnak jobban, kanyarban a kanyar külső ívén lévő kerekekre hat nagyobb erő). Ezek az erők megváltoztatják a személygépkocsi kerekeinek a tapadását. Az ilyenkor történő hirtelen, erős fékezés a kevésbé tapadó kerekeken megcsúszást eredményez ami a személygépkocsi irányíthatatlanná válását eredményezi. Ennek elkerülésére szerelik a személygépkocsikba az ABS-t. Az ilyen személygépkocsik kerekein jeladók vannak elhelyezve amik figyelik a kerekek kerületi sebességét és ha valamelyik kerék megcsúszik akkor azon a keréken a rendszer elengedi a féknyomást ezáltal megszünteti a csúszást, majd a csúszás megszűnésekor újra engedi fékezni a kereket addig amíg a kerék újra meg nem csúszik. Ez a jelenség megjelenik a fékpedálon is kerregő hanggal illetve lüktető érzéssel a pedálon. Nem kell megijedni ilyenkor mert ez a jelenség természetes a fékpedált ne nyomjuk be mégjobban, hanem tartsuk ebben a helyzetben amíg a személygépkocsi meg nem áll illetve a fékezést más okból abba nem akarjuk hagyni.

Az ABS működését egy visszajelző lámpa jelzi a műszerfalon. Ez a lámpa lehet az ABS felirat illetve egy megcsúszó autót megjelenítő ikon. Gyújtás ráadásakor ez a lámpa felvillan, majd egy pár másodperc után elalszik, ha a lámpa nem alszik el illetve elalvás után újból felvillan az az ABS működésének hibáját jelenti. Ebben az esetben a személygépkocsi fékezhető marad, csak az ABS nem fog működni. Ilyen esetben érdemes minél hamarabb felkeresni a szakszervizt illetve egy olyan szervizet ahol rá tudnak csatlakozni az ABS vezérlő egységére számítógéppel (pl: Guttman) és a hiba okát ki tudják olvasni és orvosolni tudják a problémát.

Az ABS lehet:
  • 1 vagy 2 csatornás 2 kerékre ható: Ezeket általában tehergépkocsikon alkalmazzák. A rendszer hátránya, hogy mind a két kerék megcsúszása kell ahhoz, hogy az ABS működésbe lépjen
  • 2 csatornás 4 kerékre ható: Ebben az esetben mind a négy kerékre kerül szenzor, de a szenzorokat keresztbe kötik össze ami azt jelenti például, hogy a bal első kerék megcsúszása esetén a jobb hátsó keréken is megtörténi a szabályozás
  • 3 csatornás 4 kerékre ható: Ilyenkor minden keréken van szenzor, de a két első kereket külön történik a szabályozás míg a hátsó kerekeket közösen figyeli a rendszer.
  • 4 csatornás 4 kerékre ható: Ez a legmodernebb rendszer. Itt minden kerék el van látva szenzorral és külön figyeli a rendszer a kerekek megcsúszását és a beavatkozás is külön kerekenként történi.
Igaz ilyen segítségek vannak a személygépkocsikban elhelyezve amik segítenek a biztonságos közlekedésben, de ennek ellenére is vezessünk figyelmesen és biztonságosan.

Lengéscsillapító

A lengéscsillapító feladata, hogy az útegyenletlenségek által okozott lengéseket csillapítsa illetve kisebb amplitúdójú lassú rugólengésekké alakítsa. A lengéscsillapítók legfontosabb szerepe abban áll, hogy a rugózás lengéseit csillapítva a gépjármű kerekeit az úton tartja, nem engedi az útfelülettől elválni. Ezáltal biztosítja a gépkocsi menetstabilitását.

A hatástalan lengéscsillapítás következményei:
  • A kedvezőtlen úttartás miatt( a gumiabroncsok gyakran eltávolodnak talajtól) oldalszél esetén a gépkocsi elsodródik.
  • A fékút meghosszabbodik
  • A kifejthető vonóerő csökken
  • A gumiabroncsok fokozottan és egyenetlenül kopnak
A lengéscsillapító működési elve: a lengéscsillapító folyadékáramlás elvén működik. A lengéscsillapító belseje két részre van osztva amit dugattyú választ el egymástól és speciális olajjal van feltöltve. A dugattyún kis illetve nagy ellenállású szelepek találhatók. Ezek a szelepek külön-külön egy irányban engednek áramlást. Berugózáskor a dugattyú lefelé halad és a kis ellenállású szelep engedi a folyadékáramlást. Ilyenkor a csillapítás csekély. Kirugózáskor a dugattyú felfelé halad és a nagy ellenállású szelepen áramlik a folyadék és ilyenkor a csillapító erő nagy.

A hidraulikus(olajos) lengéscsillapítók mellett van még úgynevezett gázos lengéscsillapító. Ennek működése hasonló a hidraulikuséhoz azzal a különbséggel, hogy nitrogén gázzal is fel van töltve a lengéscsillapító. Ez a gáz 20-30 bar nyomás alatt van és ezáltal az olajat is nyomás alatt tartja folyamatosan elősegítve az olaj habzásának kialakulását, ami a csillapítóhatás csökkenéséhez vezethet.

A lengéscsillapító állapotát szemrevételezéssel is tudjuk ellenőrizni. Ha a lengéscsillapítón olajfolyást tapasztalunk azt sürgősen ki kell cserélni. Ha nincs olajfolyás, de labilisnak érezzük a gépkocsinkat az úton akkor a legegyszerűbb megoldás ha elmegyünk és beméretjük a lengéscsillapító csillapítóságát olyan helyen ahol van erre alkalmas próbapad.

A hagyományos lengéscsillapítók mellett vannak még speciálisan egy bizonyos feladatra illetve útviszonyhoz méretezett lengéscsillapítók. Ezek általában állítható keménységűek illetve magasságúak. Ezek nem ajánlottak közúti használatra.

Gumikopások

A gumiabroncs futófelületét rendszeresen ellenőrizni kell annak megállapítására, hogy szükség van-e a gumiabroncs cseréjére. A személygépkocsi gumiabroncsok mindegyike rendelkezik kopásjelzővel, amely a futófelület lekopását jelzi. Ezek a mintaárkok alján - a gumiabroncs kerülete mentén, több helyen - kerülnek elhelyezésre. Ha a gumiabroncs kopása eléri ezt a szintet, akkor elérkezett az idő a gumiabroncs lecserélésére. Amennyiben a futófelület rendellenesen kopik, akkor ez azt jelzi, hogy valamilyen járműmechanikai, vagy üzemeltetési problémáról van szó. Lássunk ezeket a problémákat:
  • Kopott alkatrészek: A hullámos kopás (amit foltos kopásnak is neveznek) az első gumiabroncsokon a leggyakoribbak, bár a hátsó abroncsokon is kialakulhatnak. Ez azt jelezheti, hogy a kerekek nincsenek kiegyensúlyozva, vagy arra utalhatnak, hogy az adott jármű felfüggesztése- vagy kormányművének alkatrészei- elkoptak.
  • Helytelen futómű beállítás illetve nem előírás szerinti használat: A futófelület szélső mintázati elemei fűrészfogasak. Ezt az útfelülethez való szabálytalan érintkezés okozza. A megoldás a jármű futóművének helyes beállítása illetve korrekciója minél közelebb a "0" értékhez. A megfelelő gumiabroncs légnyomás betartása és annak legalább havonkénti ellenőrzése. Az első és hátsó kerekek rendszeres időközönkénti felcserélése.
  • A kelleténél nagyobb abroncsnyomás: Amikor a gumiabroncs nyomása nagyobb a kelleténél, akkor a futófelület középső része kapja a legtöbb terhelést, ami ennek következtében gyorsabban kopik, mint a szélső mintázati elemek. Az egyenetlen kopás csökkenti a gumiabroncs hasznos élettartamát. A gumiabroncs megfelelő nyomását rendszeresen ellenőrizni kell.
  • A kelleténél kisebb abroncsnyomás: A kelleténél kisebb abroncsnyomás a gumiabroncs szélső mintázatain (vagy vállrészein) jelentkező intenzívebb kopás révén, csökkenti a gumiabroncs élettartamát. Ezen kívül túlmelegedést is okoz, ami szintén csökkenti a gumiabroncs élettartamát. Végül - a nagyobb gördülési ellenállás miatt - ez a probléma befolyásolja az üzemanyag fogyasztást is (a puha gumiabroncsok miatt a jármű nehezebben tud haladni).
A gumik idő előtti elhasználódása elkerülhető ha a gumiabroncs nyomását legalább havonta egyszer ellenőrizzük illetve téli-nyári átszereléskor a futóművet átnézetjük szakemberekkel és a kerékcentírózást sem hagyjuk el. Ügyeljünk arra, hogy a gumiabroncsnyomást ellenőrzése hidegen történjen.

A Gutmann attraktív ajánlatot tesz

A Genfi Autószalonon a felülmúlhatatlan érdeklődés visszaigazolta vonzó diagnosztikai kínálatunkat.

Gutmann Csúcs évként könyvelheti el a Nemzetközi Autószalonok Szervezete az idei Genfi Autószalont, melynek mérlege minden pontján pozitív eredménnyel zárt. A 730-736 regisztrált látogató minden várakozást felülmúlt. Az eredményért nem utolsó sorban a zászlóra tűzött környezetvédelem mellett a sok autógyártónak a klíma-problémára adott megoldása tett sokat. A kiállított jármű kínálattal az autógyártók már rövidtávú megoldási lehetőségeket mutattak be a CO2-kibocsátás csökkentésére, ami külön színfoltot vitt a kiállítás hangulatába.

A realitás érzékkel rendelkező szakmai látogatók a 7-es kiállítási csarnokban is jól szórakoztak. Különben vajon miért villogott volna Gutmann standon olyan sok digitális kamera az attraktív boxlányokkal? Üzenetüknek mindenesetre volt hatása: férfiak lazítsatok! A Gutmann új különleges a nagy hatékonyságú diagnosztikai megoldásokat magába foglaló ajánlatával könnyebb a jövőbe tekinteni.

Azoknak az érdeklődőknek is, akik Genfben nem tudtak meglátogatni bennünket, alkalmuk nyílt a mindenkori legfrissebb ajánlattal élni. Ezeket minden regisztrált MATRIX címzettnek külön felkínáljuk. Tehát ha a mellékelt válaszkártyát még nem küldte hozzánk vissza, akkor ne késlekedjen, biztosítsa helyzetét minden Gutmann műszer tulajdonos partnerünknek, akik már rendelkeznek a Mega Macs 50, vagy a Mega Macs 55 készülékkel, a Gutmann-team egy értékes ajánlattal áll elő: az új 32-es szoftver és adatbázis update verzióval. A folyamatosan aktualizált kapcsolási rajzon és az átfogó gyártmány-típusra vonatkozó műszaki adatok tárháza mellett az új szoftver még optimálisabb hibatároló-olvasást kínál az Audi/Wolksvagen, a Mercedes, a Nissan, az Opel, a Peugeot és a Toyota típusaihoz. Különleges csemegének számít az új „alapbeállítás” funkció a Mercedes SBC-rendszeréhez és új lehetőségeket kínál, az Audi/Wolksvagen átfogó „irányítóegység-kódolás”területen. Mostantól tehát nem probléma a nappali világítás, a pótfűtés, az utánfutó-kuplung, a rögzítő fék, az ülésfoglaltság és számos további komfort-funkció kódolása. Egy új Update, ami valódi készpénzt ér!, tehát amit körlevelünkben jeleztük a magyar változat letölthetőségét érdemes rögtön frissíteni a www.gutmann-messtechnik.com, vagy a gutmannportal-freeware oldalakról. Gutmann

Mega Macs 50 funkciók:

A kézhez álló, gumi védőburkolattal ellátott diagnosztikai teszter kezelése kifejezetten egyszerű.

A gyártó, benzines/dízel, modell, stb. szerinti járműkiválasztáshoz és minden más funkció kiválasztásához megjelennek a képernyőn a lehetséges választható alternatívák. A mindenkori szolgáltatás menüpont a fólia billentyűzeten keresztül a nyíl- és enter- gombok lenyomásával történik. Az egyszerű struktúra drága időt takarít meg és minimálisra csökkenti a hibaforrásokat.

Az alábbi funkciókat kínálja a Mega Macs 50
  • Hibakódok kiolvasása és törlése (súgóval)
  • Paraméterábrázolás (4-csatornás)
  • Beavatkozó-teszt
  • Alapbeállítás
  • Kódolás
  • Szerviz-visszaállítás
  • Két-csatornás multiméter
Természetesen a Mega Macs 50 lefedi az Európában használatos összes jellemző autómárkát és típust, beleértve azok alváltozatait is. Az új modelleket és a diagnosztikabővítéseket minden rendszeresen rendelkezésre álló szoftver tartalmazza.

L-Jetronic

A motorhoz egy szivattyú szállítja az üzemanyagot, és ez hozza létre a befecskendezéshez szükséges nyomást. A befecskendezőszelepek az üzemanyagot az egyes szívócsövekbe fecskendezik. Elektronikus vezérlőegység vezérli az egyes szívószelepeket.

Az L-Jetronic nagy vonalakban a következő egységekből áll:

Szívórendszer:
A szívórendszer biztosítja a motor számára a szükséges levegőmennyiséget. A következő részekből áll: légszűrő, szívócső, fojtószelep, egyedi szívócsövek.

Érzékelők:
A szenzorok (mérőérzékelők) érzékelik a motor üzemállapotát jellemző adatokat. A legfontosabb adat a motor által beszívott levegő mennyisége, amelyet a légmennyiségmérő érzékel. További mérőérzékelők figyelik a fojtószelep állását, a motor fordulatszámát, a levegő és a motor hőmérsékletét.

Vezérlőegység:
Az elektronikus vezérlőegység a mérőérzékelőktől jövő jeleket kiértékeli és a kiértékelés eredményéből megfelelő vezérlőimpulzusokat képez a befecskendezőszelepek működtetéséhez.

Üzemanyagrendszer:
Az üzemanyagrendszer szállítja a tankból az üzemanyagot a befecskendezőszelepekhez, előállítja a befecskendezéshez szükséges nyomást, és azt állandó értéken tartja. Az üzemanyagrendszerhez tartoznak: a szállítószivattyú, az üzemanyagszűrő, az elosztócső, a nyomásszabályozó, a befecskendező- és hidegindító szelepek.

Szervizünkben az L-Jetronic ellenőrzését a Gutmann Mega Macs 50-es műszerrel végezzük illetve szervizünk a hibamegállapítás után szervizeli is ezeket a befecskendező rendszereket.

A Mono-Jetronic Befecskendezési rendszer

A rendszer áttekintése

A mono-Jetronic elektronikusan vezérelt kisnyomású, központi befecskendező rendszer négyhengeres motorok számára, egyetlen elektromágnes befecskendezőszeleppel - ellentétben a K- és L-Jetronic típusúakban alkalmazott befecskendezési móddal, melyekben minden hengerhez külön befecskendezőszelep tartozik.
A Mono-Jetronic magja a befecskendezőegység az elektromágneses befecskendezőszeleppel, amely az üzemanyagot időszakosan, a fojtószelep felett befecskendezi. Az egyes hengerek között az üzemanyagot a szívócső osztja el. A motor valamennyi, az optimális keverékarány kialakításához szükséges üzemi adatát különböző szenzorok figyelik, érzékelik. Az elektronikus vezérlőegység kiszámítja az érzékelt adatokból a befecskendezőszelep, a fojtószelep és a regenerálószelep vezérlőjeleit.

Üzemanyag ellátás:
Az üzemanyag-ellátó egység gondoskodik arról, hogy az üzemanyag a tartályból az elektromágneses befecskendezőszelepig eljusson.

Üzemanyag szállítás:
Az elektromos-üzemanyagszivattyú folyamatosan szállítja az üzemanyagot egy üzemanyagszűrőn keresztül az üzemanyagtartályból a Mono-Jetronic befecskendező egységébe. Az elektromos üzemanyagszivatyúk lehetnek vezetékbe, vagy tartályba épített kivitelűek.
A vezetékbe épített szivattyúk az üzemanyag-tartályon kívül az üzemanyag-vezetékben (inline) találhatók az üzemanyagtartály és az üzemanygaszürő között, a gépkocsiszekrény alsó részén. A Mono-Jetronic esetében viszont rendszerint az üzemanyagtartályba épített üzemanyag-szivattyú van (intank), egy speciális tartóban, amelyben egy szokásos szívóoldali üzemanyagszűrő, egy üzemanyag-szintjelző, egy kisebb edény(tartalék üzemanyag számára), valamint egy-egy kivezető csatlakozó van a hidraulikához és az elektromos hálózathoz.

Szervizünkben a Mono-Jetronic ellenőrzését a Gutmann Mega Macs 50-es készülékkel végezzük, illetve hiba esetén szervizünk a Mono-Jetronic javítását is elvégzi.

PARTNEREINK

Bécsi Autópark Kft.